top of page

YOUNITY DANCE
COMPANY

RÓLUNK

Sziasztok, mi vagyunk a YOUNITY Dance Company. Lassan egy évtizedes közös munka után, három évvel ezelőtt megalapítottuk a saját tánciskolánkat, a YOUNITY-t. Ahogy a tánciskola neve is mutatja, szeretnénk egy összetartó kis “egységet” alkotni. Színes táncórákkal és profin szervezett közös programokkal szeretnénk feldobni a gyerekek mindennapjait, például a tánciskola saját workshopjaival, évzáró gálájával és a felejthetetlen nyári táborainkkal. Különböző továbbképzéseken veszünk részt, hogy minél több stílust és új impulzust tudjunk továbbadni a tanítványainknak. Ezt nagyon fontosnak tartjuk, mivel szeretnénk, hogy a tanítványok a lehető legtöbb táncstílusban ki tudják próbálni magukat. Az év során rendszeres fellépési és versenyzési lehetőséget biztosítunk a diákjainknak.

P1610688-1.jpg
About

Budaörs

Újpest

Érd

Zsámbék

4

YOUNITY DANCE COMPANY HELYSZÍNEK

meet the staff

TANÁRAINK

k.jpg

9 éves kora óta táncol, elsőként  néptánccal kezdett, aztán kitanult több táncstílust is, így a jazz-balettet, a modern táncot, hip-hop-ot. Számos magyar bajnoki címet szerzett csoport és formáció kategóriában.

A nemzetközi versenyek közül az IDO Szövetség által szervezett, Koperben megrendezett Európa bajnokságon 2. helyen végzett formáció kategóriában, majd az ESDU által Horvátországban szervezett nemzetközi versenyen 1. helyen végzett, szintén formáció kategóriában. A Fitness Company-nál tanult, Aerobic sportoktató szakon végzett. 2013 óta tanítja a gyerekeket táncolni, már első osztálytól gimnázium végéig, minden korosztállyal foglalkozik. Tanítványai 2014 óta rendszeresen vesznek részt hazai versenyeken, egyéni, duó, csoport és formáció kategóriában is, ez idő alatt rengeteg arany, ezüst és bronz érmet szereztek. 

 

Helyszín: Jelenleg Budaörsön tanít kezdő, középhaladó és haladó szinten, sőt van kurzusa anyukák számára is.

Telefonszám: 06 70 945 9504 

Email: cs.dora.younity@gmail.com

Csiszár Dóra

Tíz éves kora óta táncol. 2009 és 2015 között aktív versenyzője volt a Magyar Divat- és Sporttánc Szövetségnek, ahol többszörös országos 1. és 2. helyezést ért el formáció kategóriában. 2013-ban a Horvátországban megrendezett Dance Star első helyezettje. 2017.- ben a Hip Hop International Hungary 2. helyezettje megacrew kategóriában. Aerobik sportoktató, majd gyermek fitness szakon végzett a Fitness Companyban. 6 éves tapasztalata van a tánctanításban, évente több kategóriában készíti fel tanítványait a versenyekre. Újpesten tartja táncóráit.

Helyszín: Újpest

Telefonszám: 06 20 226 8032

Email: h.anita.younity@gmail.com

P1620095.jpg

Harangozó Anita

7 éves kora óta táncol hip-hop műfajban. Többszörös magyar, európa és világbajnoki címet szerzett duo, csoport és formáció kategóriában. A Magyar Divat- és Sporttánc szövetség érdemes sporttáncosa. Több hazai televízióműsor háttértáncosa volt.

2010 óta foglalkozik gyermek és serdülő korosztályú fiatalok táncoktatásával.

2017-ben csoportos fitnessinstruktori oklevelet szerezett az IWI Nemzetközi Fitness iskolában.

Helyszín: Érd

Telefonszám: 06 70 773 5533

Email: k.martina.younity@gmail.com

P1610808.jpg

Kellner Martina

Uhlár Barbara

P1620049.jpg

Több, mint 9 évig  Ritmikus Gimnasztikában hazai és nemzetközi versenyeken vett részt. 2006 óta hip hop-ozik, azóta számos hazai, és nemzetközi versenyen is részt vett. A Magyar-Divat és Sporttánc szövetség versenyzője volt, ahol többszörös magyar bajnoki címet szerzett csoport és formáció kategóriában is. 

2012 óta foglalkozik gyermek és serdülő korú fiatalok oktatásàval, 2017 óta pedig felnőtt oktatással is.

 Az IWI Nemzetközi Fitnesz Iskolánál  Csoportos Fitneszinstruktori Oklevelet szerzett.

Helyszín: Zsámbék

Telefonszám: 06 30 726 4083

Email: u.barbara.younity@gmail.com

8 éves kora óta táncol hip-hop műfajban. 2010és 2017 között számos versenysorozaton vett részt, amiken dobogós eredményeket ért el. 2013-ban Világbajnoki bronz érmet szerzett. Többszörös Magyar bajnok. A Magyar Divat-és Sporttánc szövetség aktív versenyzője volt. 2014 óta foglalkozik gyerekekkel. 

A Fitness Akadémián végzett Csoportos Fitness Instruktorként és a Fitness Company-nál Gyermek Aerobic oktatói oklevelet szerzett.

Helyszín: Újpesten több helyszínen is tanít.

Telefonszám: 06 20 981 8222

Email: k.nikoletta.younity@gmail.com

P1620197.jpg

Kósa Nikoletta

KAPCSOLAT

Email: younity.dance@gmail.com

BUDAPEST

  • White Facebook Icon
  • White Instagram Icon
Contact

Köszönjük! Üzenet elküldve.

bottom of page